Kitüntetettek
Díszpolgár – cím alapítva 1999-ben
dr. Balogh József számára 1999-ben díszpolgári címet adományozott Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat elismerve a településen folytatott több évtizedes orvosi és közéleti tevékenységét.
Berényi Györgyné Szilády Sarolta számára 2001-ben díszpolgári címet adományozott Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat elismerve a településért, a közösségért végzett maradandó munkáját, a köznek ajándékozott alkotásait.
Csáky Kálmán számára 2006-ban díszpolgári címet adományozott Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Tápiószele település helytörténetének kutatásáért, megismertetéséért, a Blaskovich Múzeum Baráti Köre létrehozásában és vezetésében végzett munkájának elismeréseként.
Dr. Holly László részére 2009-ben Tápiószele Nagyközség Önkormányzat díszpolgári címet adományozott elismerve, hogy Tápiószele Nagyközség fejlődéséért kiemelkedően tevékenykedett, maradandó értéket teremtő munkájával és példamutató emberi magatartásával település jó hírét keltve, jelentős eredményt hozó tevékenységével, életművével általános elismerést szerzett mind településünkön, mind település határain túl.
Kasza Sándor Úr részére, aki hatvan éve önkéntes tűzoltó és 1996 óta a Tápiószelei Önkéntes Tűzoltó Egyesület Elnöke Tápiószele Város Önkormányzatának Képviselő-testülete „Tápiószele Város Díszpolgára” címet adományozta 2012. évben. Önként vállalt feladatát a vagyonvédelem és a katasztrófa elhárítás során lelkiismeretesen, önzetlenül és hihetetlen szerénységgel végezte. Közösségi és családi életével, emberi magatartásával példaként állítható városunk ifjúsága elé.
Molnár János számára 2008-ban díszpolgári címet adományozott Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Tápiószele Nagyközség tanácselnökeként több évtizeden át végzett kiemelkedő tevékenységét elismerve.
Vöő Ferenc főesperes úr számára 2002-ben díszpolgári címet adományozott Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Tápiószele békéjéért, felemelkedéséért, fejlődéséért kifejtett tevékenységét elismerve.
Tápiószeléért Emlékérem – emlékérem alapítva 1999-ben
Blaskovich Múzeum Baráti Köre számára 2002-ben Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Tápiószeléért Emlékérmet adományozott elismerve több évtizedes kulturális, a település helytörténetének megismertetéséért végzett tevékenységét.
Borostyán Nyugdíjas Klub Egyesület számára 2009-ben Tápiószele Nagyközség Önkormányzata Tápiószeléért emlékérmet adományozott elismerve a Klub 18 éven át tartósan kiemelkedő munkáját.
Gócsáné Móró Csillának, a Blaskovich Múzeum igazgatójának, 2011-ben adományozta Tápiószele Város Önkormányzata a Tápiószeléért Emlékérmet elismerve a Múzeum igazgatójaként, a Blaskovich Múzeum Baráti Körének alapítója és titkáraként végzett tevékenységét.
Hollósi János pedagógus számára – posztumusz – 1999-ben Tápiószeléért Emlékérmet adományozott pedagógusi munkáját és település helytörténete feldolgozásában végzett tevékenységét elismerve.
Tápiószele Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. évben „Tápiószeléért Emlékérem” kitüntetést adományozta a város közéletében végzett több évtizedes példamutató tevékenységéért
Juhász Mihályné Úrasszony részére, aki a Borostyán Nyugdíjas Klub Egyesület alapításával, két évtizedes vezetésével, a Nemzetközi Nyugdíjas Béketalálkozó szervezésével szerzett elévülhetetlen érdemeket. Vezetésével vált a klub országosan és országhatárainkon túl is ismertté.
Ménesi József számára 2006-ban Tápiószeléért emlékérmet adományozta Tápiószele Nagyközség Önkormányzata Tápiószele településen több éven át biztosított önzetlen támogatásának elismeréseként, különös tekintettel a települési civil szervezetek támogatására, ezen belül is a helyi kulturális- és sportélet támogatása terén kifejtett tevékenységének elismeréseként.
Schlier Alojzia számára 2000-ben Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Tápiószeléért Emlékérmet adományozott elismerve közművelődés területén végzett munkáját.
Önkéntes Tűzoltó Egyesület számára 2001-ben Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat Tápiószeléért Emlékérmet adományozott elismerve a vagyonvédelem, belvíz elleni védekezés, katasztrófa elhárítás során végzett önzetlen és példamutató munkáját az egyesületnek és tagságának.
Tápiószelei Mozgáskorlátozott Klub részére 2008-ban Tápiószele Nagyközség Önkormányzata Tápiószeléért Emlékérmet adományozta elismerve a klub vezetésének és tagságának egy évtizedes kiemelkedő közösségformáló tevékenységét.
Tápiószelei Sportegyesület tagságának és vezetésének 2010-ben Tápiószeléért Emlékérmet adományozott Tápiószele Város Önkormányzata elismerve azt, hogy az egyesület elmúlt évtizedekben több száz fiatalnak nyújtott sportolási lehetőséget, akik teljesítményükkel és kitartásukkal kiváló eredményt elérve növelték a település jó hírét.
Tápiószelei Természetbarát Klub részére 2005-ben Tápiószeléért emlékérmet adományozta Tápiószele Nagyközség Önkormányzata az egészséges életmód népszerűsítésének, valamint a kulturális- és sportélet fejlesztésének területén több éven át folyamatosan végzett kiemelkedő közösségépítő és hagyományőrző tevékenységének elismeréseként.
Tápiószele Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. évben „Tápiószeléért Emlékérem” kitüntetést adományozta a város közéletében végzett több évtizedes példamutató tevékenységéért
Tóth Lajos Úr részére. A Képviselő-testület a kitüntetéssel az alpolgármesteri és 12 éves képviselői aktivitását, a település érdekében végzett kiemelkedő és tiszteletre méltó munkáját ismeri el. Közéleti és vállalkozói tevékenységével, közösségek támogatásával, méltán érdemelte ki városunk lakosságának megbecsülését, tiszteletét.
Tápiószeléért Emléklap – díj alapítva 2008-ban
Bartucz Antal részére 2011-ben Tápiószele Város Önkormányzata Tápiószeléért Emléklapot adományozott az Önkéntes Tűzoltó Egyesületben és a Tápiószelei Horgászegyesületben végzett több évtizedes vezetői tevékenységét, példamutató magatartását és közéleti aktivitását elismerve.
Bartucz Antalné részére Tápiószele Nagyközség Önkormányzata 2008-ban Tápiószeléért emléklapot adományozta elismerve a település lakosságáért hosszú időn keresztül végzett kiemelkedő, tiszteletre méltó és segítőkész munkáját.
Faragó Sándor részére Tápiószeléért Emléklapot adományozott 2010-ben Tápiószele Város Önkormányzata elismerve tápiószelei színjátszó hagyományok felelevenítése és szabadidős sporttevékenység területén végzett példa értékű tevékenységét.
Kasza Sándor részére az Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökeként végzett több mint két évtizedes vezetői tevékenységét, önzetlen segítőkészségét, példamutató emberi magatartását elismerve Tápiószele Város Önkormányzata 2011-ben Tápiószeléért Emléklapot adományozta.
Tápiószele Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. évben „Tápiószeléért Emléklap” kitüntetést adományozta városunk sport életében hosszú éveken át végzett kiemelkedő munkájukért
Kácsor Istvánné Úrasszony és
Kácsor István Úr részére. Személyes eredményeikkel követendő példát állítottak a fiatalok elé, nagyon sok gyermekkel szerettették meg a mozgás örömét, a rendszeres sportolást. Edzőként országosan kiemelkedő, elismert eredményt értek el leány kézilabdában.
Tápiószele Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012-ben „Tápiószeléért Emléklap” kitüntetést adományozta
Kiss Andrásné Úrasszony részére elismerve több évtizedes közéleti aktivitását, közösségformáló tevékenységét, példamutató emberi magatartását, mellyel kiérdemelte városunk lakosságának tiszteletét, szeretetét.
Kóré Pál részére 2009-ben Tápiószele Nagyközség Önkormányzata Tápiószeléért Emléklapot adományozott elismerve a település érdekében végzett kiemelkedő és tiszteletre méltó munkáját.
Lipák István részére 2010-ben Tápiószeléért Emléklapot adományozott Tápiószele Város Önkormányzata elismerve közéleti és szervezői tevékenységét, a Tápiószelei Természetbarát Klub vezetőjeként település ismertségéért kifejtett munkáját, valamint azt, hogy az általa szervezett túrák és rendezvények hozzájárultak az egészséges életmód népszerűsítéséhez, tartalmas kikapcsolódáshoz.
Nagy Ferenc részére 2009-ben Tápiószele Nagyközség Önkormányzata Tápiószeléért Emléklapot adományozott elismerve a település érdekében végzett kiemelkedő és tiszteletre méltó munkáját, tevékenységét.
Nyitrai Pál részére 2010-ben Tápiószele Város Önkormányzata Tápiószeléért Emléklapot adományozott elismerve a közösség érdekét szolgáló lelkiismeretes és odaadó munkáját, melyet a település tájházának gondnokaként végzett.
Szabó László részére 2010-ben Tápiószele Város Önkormányzata Tápiószeléért Emléklapot adományozott elismerve a települési Polgárőrség vezetőjeként kifejtett tevékenységét, továbbá azt, hogy irányításával működő egyesület - a rendőrséggel jó kapcsolatot kialakítva - tevékenyen részt vállalt település rendjének és biztonságának fenntartásában, hozzájárult ahhoz, hogy város lakóinak biztonságérzete javuljon.
Sziráki Károly vállalkozó részére Tápiószele Nagyközségi Önkormányzat 2008-ban Tápiószeléért emléklapot adományozott elismerve a település sportélete és az oktatási intézmények támogatásában végzett kiemelkedő tevékenységét.
Tamasi Sándorné részére 2009-ben Tápiószele Nagyközség Önkormányzata Tápiószeléért Emléklapot adományozott elismerve a település érdekében végzett kiemelkedő és tiszteletre méltó munkáját, tevékenységét.
Terék István számára 2011-ben Tápiószeléért Emléklapot adományozott Tápiószele Város Önkormányzata elismerve a város civilszervezeteinek és egyesületeinek kulturális életét segítő tevékenységét, önzetlen segítőkészségét.
Túróczi Ferenc részére Tápiószele Nagyközség Önkormányzata 2009-ben Tápiószeléért Emléklapot adományozott elismerve a település érdekében végzett kiemelkedő és tiszteletre méltó munkáját, tevékenységét.
"Verőczey Márton” díj – díj alapítva 2001-ben
Barad Sándorné óvoda pedagógus számára 2010. évben Tápiószele Város Önkormányzata "Verőczey Márton" díjat adományozott a településen 29 éven át végzett pedagógusi, intézmény vezetői munkáját és a fiatal óvonői nemzedék számára példa mutató magatartását elismerve.
Tápiószele Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Verőczey Márton Díj adományozásával ismerte el 2012-ben
Bertók Györgyné tanárnő városunkban, három évtizeden keresztül végzett tanári és munkaközösség-vezetői tevékenységét. Az országos biológia versenyeken tanítványai sorozatosan az 1-6. helyen végeztek, felkészítő munkájával hozzájárul városunk és iskolánk hírnevének öregbítéséhez. Pedagógiai munkájával, életművével, példamutató emberi magatartásával általános elismerést szerzett.
Ficza Tiborné tanítónő számára 2005-ben „Verőczey Márton” díjat adományozta Tápiószele Nagyközség Önkormányzata a tápiószelei közoktatás területén 39 éven át végzett magas színvonalú pedagógiai munkájáért és az ifjúság számára is példamutató emberi magatartása elismeréseként.
Kocsis Vilmosné tanítónő számára 2009-ban „Verőczey Márton” díjat adományozta Tápiószele Nagyközség Önkormányzata a Tápiószele Nagyközségben több mint 40 éven keresztül pedagógus munkakört ellátó pedagógusnak, aki pedagógiai munkájával, egész életművével, példamutató emberi magatartásával általános elismerést szerzett, amely hozzájárult a település hírnevének öregbítéséhez.
Tápiószele Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012-ben Verőczey Márton Díj adományozásával ismerte el
Mecsekiné Boóm Ildikó tanárnőnek a tápiószelei közoktatás területén, több évtizeden keresztül végzett pedagógiai munkáját. Magas színvonalú oktató, nevelő tevékenységével, személyes példamutatásával járult hozzá fiataljaink tanításához, neveléséhez. Szerénységével kiérdemelte településünk polgárainak szeretetét, tiszteletét.
Palcsó Pálné tanítónő számára 2006-ban „Verőczey Márton” díjat adományozta Tápiószele Nagyközség Önkormányzata a tápiószelei közoktatás területén 40 éven át végzett magas színvonalú pedagógiai munkájáért és az ifjúság számára is példamutató emberi magatartása elismeréseként.
Pintér Béla pedagógus számára 2002-ben „Verőczey Márton” díjat adományozta Tápiószele Nagyközség Önkormányzata a tápiószelei közoktatás területén több évtizeden át végzett magas színvonalú pedagógiai munkájáért és az ifjúság számára is példamutató emberi magatartása elismeréseként.
Terék Mihályné tanítónő részére 2011-ben Tápiószele Város Önkormányzata "Verőczey Márton" díjat adományozta a településen 39 éven át végzett tanítói, valamint igazgatóhelyettesi és munkaközösségvezetői, magas színvonalú oktatói, nevelői tevékenységét, személyes példamutatását elismerve.
Tomcsányi Lászlóné tanítónő számára 2001-ben – első alkalommal - „Verőczey Márton” díjat adományozta Tápiószele Nagyközség Önkormányzata a tápiószelei közoktatás területén több évtizeden át végzett magas színvonalú pedagógiai munkájáért és az ifjúság számára is példamutató emberi magatartása elismeréseként.
Millenniumi Emlékzászló átadás
2000-ben, a Millennium évében, az országos millenniumi ünnepségek keretében az 1000 éves államiságot szimbolizáló zászló ünnepélyes átvételekor településünkön a zászlóra emlékszalagot
Veres Pálné sz. Diamant Edit - Edit néni -, településünk köztiszteletben álló polgára tűzött.
A Magyar Köztársaság Kormánya a Millennium tiszteletére minden magyar településnek emlékzászlót adományozott.
A zászló egylapos, nyers színű, arany-ezüst hímzéssel ékes, szélein nemzetiszínű applikációval készült. A zászlón centrálisan elhelyezett ország címerünk a Szent Koronával és a zászló közepétől kiinduló ezüst sugarakkal látható. Államiságunk fennállásának 1000 éves jubileumát a címer köré rajzolt "Magyar Millenium" körfelirat jelzi. A címer alatt aranyszínű tölgy és cserágak között "2000" felirat a kettős jubileum évszáma. A zászlóhoz tartozó zászlószalag egyik szárán a millennium védjegye a jogar és ismét "Magyar Millennium 2000" felirat, a másikon az adományozó "Magyar Köztársaság Kormánya" felirat szerepel.
Egyéb díjak
Pest Megye Önkormányzata Arany János Pedagógiai díjat adományozott 2009-ben négy évtizedes kitartó, magas színvonalú pedagógiai munkájáért és kiemelkedő vezető-helyettesi tevékenysége elismeréseként
Szatmári Imrénének.
Javaslattétel települési díjak adományozására
Tisztelt látogató!
Önkormányzatunk „Tápiószele Díszpolgára”, „Tápiószeléért” Emlékérem, „Verőczey Márton” díj és „Tápiószeléért” Emléklap elnevezéssel alapított díjat. Az alábbiakban rövid ismertetés olvasható az egyes díjakról.
Ön, mint tápiószelei lakos, az egyes díjak adományozására egy-egy javaslatot tehet.
Évente egy díszpolgári cím, „Tápiószeléért” emlékérem és „Verőczey Márton”-díj, míg „Tápiószeléért” emléklap több személy részére is adományozható.
A díjak átadására - a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepe - március 15-e, az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja - alkalmából rendezett települési ünnepség keretében kerül sor.
Javaslatokat a 2012-es év díjazottjaira 2012. január 25-ig várjuk!
Kérjük, hogy javaslatát röviden indokolja meg.
Köszönjük javaslatát!
Kovács Ferenc
polgármester
Kitöltési segédlet: az egyes kitüntetések leírása alatt található űrlap mezőkben kérjük adja meg a javasolni kívánt személy nevét, illetve - amennyiben rendelkezik vele - lakcímét is, majd a következő mezőben indokolja meg röviden javaslatát. A lap alján található "Javaslat elküldése" gombra kattintva javaslatát rögzítjük. A javaslat elküldéséhez nem szükséges minden kitüntetésre javaslatot tennie!
Kérjük a javaslatok rögzítéséhez kattintson a "Javaslat elküldése" gombra!